Földgáz energia

Mit kell tenni, ha a felhasználó ellátót szeretne váltani?

Az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználó az egyetemes szolgáltatási szerződést a bejelentést követő második hónap első napjára írásban felmondhatja. Az egyetemes szolgáltató és a leendő kereskedő kötelesek az egyeztetést úgy lefolytatni, hogy a kereskedőváltás az igénybejelentéstől számított legkésőbb 30 napon belül megtörténjen. A felmondás feltétele, hogy a felhasználó az egyetemes szolgáltatóval szemben fennálló lejárt számlatartozását rendezze. Az egyetemes szolgáltató köteles a felmondást a kézhezvételtől számított három munkanapon belül levélben visszaigazolni. Az egyetemes szolgáltatási szerződésben a felek az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználóra nézve kedvezőbb felmondási feltételekben is megállapodhatnak. Az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználó felmondási jogát korlátozó vagy kizáró bármely egyéb szerződési kikötés semmis.

Mi a különbség az egyetemes szolgáltatás és a kereskedelmi ellátás között?  

Az egyetemes szolgáltatás intézményét a jogalkotó a kis alkupozícióval rendelkező, védtelenebb kisfogyasztók, így főként a lakossági fogyasztók földgázellátására hozta létre. Az egyetemes szolgáltatásra a lakosság érdekében szigorúbb ellátás-biztonsági szabályok lettek kialakítva, mint a földgáz kereskedelemre. A szabadpiaci kereskedő a felhasználóval a szolgáltatás minden részletében szabadon állapodik meg, így a földgáz árában, valamint a fizetési feltételekben is; így könnyebben igazodhat az egyedi felhasználási igényekhez. A földgázellátás vezetékes tevékenysége a szabadpiaci vásárlás esetén is szabályozott.

Vissza lehet-e térni az egyetemes szolgáltatásba?  

Igen. Az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználó bármikor kezdeményezheti írásban az adott szolgáltatási területen működő, vele szemben ellátási kötelezettséggel rendelkező egyetemes szolgáltatónál az egyetemes szolgáltatás keretén belüli földgázellátás biztosítását. Az egyetemes szolgáltató az igénybejelentéstől számított 3 munkanapon belül köteles a bejelentést levélben visszaigazolni. Az egyetemes szolgáltató az igénybejelentés elfogadását annak igazolásától teheti függővé, hogy a felhasználónak nincs az őt korábban ellátó földgázkereskedővel szemben fennálló lejárt számlatartozása. Az egyetemes szolgáltató az igénybejelentéstől számított 30 napon belül köteles az egyetemes szolgáltatási szerződést megkötni, és a szerződés megkötését követő hónap első napján a szolgáltatás nyújtását megkezdeni.

Mi a legfontosabb változás fogyasztói szempontból 2009. július elsejétől a földgázellátásban?

Az új piaci struktúrát előíró földgázellátásról szóló törvény 2009. július elsején lép hatályba. Ettől a dátumtól megszűnik a megszokott közüzemi szolgáltatási forma. Az eddig közüzemi szolgáltatásban részesülő fogyasztók egy része továbbra is igénybe veheti az új, a közüzemi szolgáltató helyébe lépő egyetemes szolgáltató által nyújtott ellátási csomagot, vagy - amennyiben az számukra kedvezőbb - valamely engedéllyel rendelkező földgázkereskedőtől vásárolhatják a földgázt.

Kik jogosultak egyetemes szolgáltatásra?

A lakossági fogyasztókon és a 20 m3/h kapacitást meg nem haladó egyéb felhasználókon (kis közületek, kisebb vállalkozások, stb.) kívül 2010. június 30-ig a 100 m3/h fogyasztást el nem érő felhasználók és a távhőtermelési engedéllyel rendelkező felhasználók is igénybe vehetik ezt a szolgáltatást.

Mi védi a kereskedőt választó felhasználót?  

A földgázkereskedőt választó felhasználók sincsenek magukra hagyva. A Hivatal egyik feladata, hogy a földgázkereskedők által nyújtott ellátásbiztonságot figyelemmel kísérje, a földgázforrással való ellátottságot ellenőrizze és ezek elégtelensége esetén intézkedéseket tegyen. Szükség esetén a Hivatal más földgázkereskedőt bízhat meg az ellehetetlenült földgázkereskedő egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználóinak – így a lakossági fogyasztóknak – az úgynevezett végső menedékes szolgáltatásával.

Mit jelent a végső menedékes szolgáltatás?  

Ez egy ideiglenes ellátási forma. Ha a felhasználókat ellátó földgázkereskedő fizetésképtelenné válik, és a földgázbeszerzése ellehetetlenül, vagy a működési engedélyét a Hivatal visszavonta, az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználók nem maradhatnak ellátatlanul. Ebben az esetben a földgázellátást a Hivatal által kijelölt végső menedékes földgázkereskedő biztosítja.

Minden földgázellátó a saját csővezeték rendszerén szolgáltatja a gázt?  

Nem. Sem az egyetemes szolgáltató, sem a szabadpiaci kereskedő nem üzemeltet csővezetéket. Azt változatlanul – a külön társaságként működő, területileg illetékes –  elosztói engedélyes üzemelteti, amelyen az egyetemes szolgáltató vagy kereskedő által vásárolt gázt szállítja.

Földgáz piaci ”kisokos”

A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény (GET), illetve a rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) Kormányrendelet (Vhr.) alapján 2009. július 1-jétől teljessé vált a földgázpiac új modelljének bevezetése, amelynek keretében mindenki számára adott a lehetőség, hogy szabadon válasszon az egyetemes szolgáltatója vagy valamely földgázkereskedő ajánlata között.

Az egyetemes szolgáltatót elhagyni szándékozó felhasználó a bejelentést követő második hónap első napjára mondhatja fel egyetemes szolgáltatási szerződését, és köthet szerződést ugyanazon naptól kezdődő időszakra az általa választott kereskedővel. A szolgáltató-váltás adminisztratív folyamata két hónapot vesz igénybe. A kereskedőváltás alapfeltétele, hogy a felhasználó a kereskedőnél ne hagyjon rendezetlen számlát, tartozást. A gázszolgáltató váltás nem jár műszaki átalakítással, nem kell gázvezetéket vagy gázmérőt cserélni, nem változik a gáz minősége, a szolgáltató váltás folyamán a gázellátás folyamatossága garantált. A hatályos jogszabályokban, valamint a mindenkor érvényes Üzemi és Kereskedelmi Szabályzatokban (továbbiakban ÜKSZ) rögzítettek az jelentéssel bírnak, illetve a következőket jelentik:

Allokálás: a hozzáférésre jogosultak által igénybevett rendszer üzemeltetője által a rendszer betáplálási és kiadási pontjain mért mennyiségek egyes rendszerhasználókra történő szétosztása.

Csatlakozási szerződés: a földgázszállító- vagy elosztó és a leendő rendszerhasználók között létrejött szerződés, amely biztosítja a rendszerhasználók szállító- vagy elosztóvezetékre való csatlakozási jogát, valamint rögzíti a csatlakozás műszaki és gazdasági feltételeit.

Csatlakozóvezeték: a felhasználási hely telekhatárától a fogyasztói főcsapig terjedő vezeték.

Egyetemes szolgáltatás: a jogosult felhasználók földgázellátására vonatkozó, törvényben és külön jogszabályban meghatározott szolgáltatások értékesítése.

Egyetemes Szolgáltató: az az engedélyes, aki az egyetemes szolgáltatás végzésére engedélyt kapott.

Elosztóvezeték: tartozékaival együtt az a csővezeték, amelyen keresztül a földgáz elosztása történik, és amelynek kezdőpontja a Magyar Köztársaság államhatára, a gázátadó állomások kilépő pontja, a földalatti gáztároló vagy a földgáztermelő üzem betáplálási pontja, végpontja pedig a Magyar Köztársaság államhatára vagy a felhasználási hely telekhatára.

Elszámoló számla (végszámla): az elszámolási időszak leteltét követően kiállított számlabizonylat, amely a leolvasás alapján megállapított fogyasztás ellenértékét, a részszámlák összesített ellenértékét, az egyenleget, valamint a még el nem számolt díjakat tartalmazza.

ESZSZ: Egyetemes Szolgáltatási Szabályzat (2. számú melléklet a 19/2009. (I. 30.) Kormány rendelethez).

Éves- és negyedéves alulvételezés: a szerződött éves-illetve negyedéves földgázmennyiségnél a megengedett eltéréstmeghaladó mértékkel kevesebb földgáz átvétele.

Éves- és negyedéves túlvételezés: a szerződött éves- illetve negyedéves földgázmennyiségnél a megengedett eltérés mértékét meghaladó mértékkel több földgáz átvétele.

Éves maximum mennyiség: a szerződött éves földgázmennyiségnek pozitív irányba megengedett eltérésének mértékével növelt éves mennyiség.

Éves minimum mennyiség: a szerződött éves földgázmennyiségnek negatív irányba megengedett eltérésének mértékével csökkentett éves mennyiség.

Felhasználási hely: a felhasználó tulajdonában vagy használatában lévő ingatlan, ahol a felhasználói berendezés, a gázfogyasztást szolgáló nyomásszabályozó, a gázmérőhely vagy a fogyasztói főcsap van. 

Felhasználási igénybejelentés: az átvételre tervezett földgázmennyiségnek a Vevő által lekötött kapacitás figyelembevételével, a kiadási pontra, az ÜKSZ-ben rögzített eljárási rendnek megfelelően gáznapra, illetve gázhétre történő megadása.

Felhasználó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli társaság, aki (amely) földgázt vagy vezetéken keresztül PB-gázt saját felhasználás céljára vásárol (a szabályozásokban: fogyasztóként, vevőként, ügyfélként is szerepel).

Fizető: adott felhasználási helyen lévő felhasználó földgázfelhasználásának ellenértékét és egyéb díjait számla ellenében kiegyenlítő természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság.

Fogyasztói főelzáró: a telekhatáron vagy annak közelében létesített elzáró szerelvény, amely az elosztóvezeték tartozéka.

Fogyasztói vezeték: tartozékaival együtt az a vezetékszakasz, amely a gázmérőtől – ennek hiányában a fogyasztói főcsaptól – a gázfogyasztó készülékig terjed.

Földgázelosztás: a földgáz elosztóvezetéken történő továbbítása a felhasználóhoz.

Forráshiány: a földgázszállító rendszer azon állapota, amikor a felhasználói igények meghaladják a forrás mennyiségét, és az együttműködő földgázrendszer forrás-felhasználás egyensúlya normál üzemmeneti intézkedésekkel nem biztosítható.

Fűtőérték: az a hőmennyiség, amely állandó nyomáson, meghatározott (1 gnm3) mennyiségű földgáznak levegőben való tökéletes elégése során felszabadul, ha az égéstermék véghőmérséklete megegyezik a kiindulási hőmérséklettel, valamint mind a kiindulási komponensek, mind az égéstermékek gáz halmazállapotúak. Mértékegysége: MJ/gnm3. MSZ 1648:2000 sz. szabvány szerint.

Gázév:a tárgyév július 1-jei gáznap kezdetétől a következő év június 30-i gáznap végéig terjedő időszak.

Gázhét: az adott hét hétfőn reggel 6:00-tól a következő hét hétfőn reggel 6:00-ig tartó időszak.

Gázátadó állomás: a szállítóvezeték alkotórészét képező létesítmény a szállítóvezeték kilépési pontján, ahol a szállítóvezetékről a gáz átadása, mérése és a földgázelosztáshoz szükséges nyomáscsökkentés történik.

Gáznap: az adott nap reggel 6:00-tól a következő nap reggel 6:00-ig tartó időszak.

Gáztechnikai normál m3: az a gázmennyiség, amely 288,15 K hőmérsékleten és 101325 Pa nyomáson 1 m3 térfogatot foglal el. Mértékegysége: gnm3

Igénybejelentési Hiba: a Vevő által adott napi igénybejelentés és a tényleges gáznapi vételezés MJ-ban számított különbsége ±12%-nál nagyobb eltérést mutat.

Kapacitás: adott szállító- és elosztóvezeték, valamint földgáztároló időegységre vonatkoztatott teljesítő képessége.

Kisfogyasztó: jellemzően 20 m3/h alatti névleges teljesítményű gázmérővel vételező lakossági és nem lakossági fogyasztó.

Kiegyensúlyozó földgáz: adott gáznapon a rendszerhasználók által az együttműködő földgázrendszerbe beadott és a ténylegesen vételezett földgázmennyiségek közötti különbség kiegyenlítésére a földgázszállító által felhasznált földgázmennyiség.

Kiegyensúlyozási pótdíj: a földgázszállító rendszeren a tényleges betáplálás és vételezés alapján megállapított –  a megengedett eltérés túllépése miatt a földgázszállító által a rendszerhasználókkal szemben – külön jogszabály alapján érvényesíthető pótdíj.

Korlátozás: földgázellátási zavar esetén az egyes korlátozási kategóriákba besorolt felhasználók gázfogyasztásának csökkentése vagy megszüntetése annak érdekében, hogy az együttműködő földgázrendszeren vagy annak egy részén a hidraulikai egyensúly helyreálljon és fenntartható legyen.

Lakossági fogyasztó: az a felhasználó, aki saját háztartása – egy felhasználási helyet képező, lakás céljára használt lakóépület, lakás, üdülő vagy hétvégi ház, továbbá lakossági célra használt garázs – fogyasztása céljára vásárol földgázt, földgáz vételezésére megkötött szerződés alapján, és az így vásárolt földgázzal nem folytat jövedelemszerzés céljából gazdasági tevékenységet.

MSZKSZ díj: a földgáz biztonsági készletezésről szóló 2006. évi XXVI. törvény alapján a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség részére fizetendő tagi hozzájárulás.

Műszaki adatlap: a kisfogyasztói általános egyetemes szolgáltatási szerződés melléklete, tartalmazza a fogyasztási hely és az ott felszerelt gázmérő és tartozékainak törzsadatait, valamint a fogyasztási helyen lévő fogyasztói készülékek adatait.

Negyedéves maximum mennyiség: az adott negyedévre szerződött negyedéves földgázmennyiség pozitív irányba megengedett eltérésének mértékével növelt mennyiségek

Negyedéves minimum mennyiség: az adott negyedévre szerződött negyedéves földgázmennyiség negatív irányba megengedett eltérésének mértékével csökkentett negyedéves mennyiségek.

Nominálás: a rendszerhasználó által a betáplálási- és kiadási pontokra – az Üzemi és Kereskedelmi Szabályzatban meghatározottak szerint – igénybe venni tervezett kapacitás, valamint a szállítási, elosztási, tárolási feladat gáznapra történő megadása.

Rendszerüzemeltető engedélyes: az együttműködő földgázrendszerhez tartozó egyes rendszerek üzemeltetését végző engedélyesek (földgázszállítási, vagy földgáz tárolási vagy földgázelosztási engedélyesek)

Üzemi és Kereskedelmi Szabályzat (ÜKSZ): az együttműködő földgázrendszer technikai működésére, valamint a kereskedelmi folyamatra vonatkozó főbb szabályokat tartalmazó, a Magyar Energia Hivatal által jóváhagyott szabályzat.

Üzemzavar: minden olyan, a földgáz termelését, tárolását, szállítását, elosztását korlátozó vagy megszüntető esemény, amelynek oka az együttműködő földgázrendszer normál üzemmenettől eltérő olyan működése, amelynek következménye veszélyeztetés vagy földgázellátási zavar, és amely egy vagy több felhasználó földgázellátásának szünetelését okozza.

Üzletszabályzat: az eladó mindenkor hatályos, a Magyar Energia Hivatal által jóváhagyott földgáz kereskedelmi üzletszabályzata.

Védendő fogyasztó: a lakossági fogyasztók azon köre, akik (jogszabályban meghatározott szociális helyzetük, vagy valamely egyéb tulajdonságuk alapján) a földgázellátásban megkülönböztetett feltételek szerint vehetnek részt.

Végső menedékes szolgáltatás: ideiglenes földgáz ellátás, amelyet a Hivatal által kijelölt földgázkereskedő vagy az egyetemes szolgáltató biztosít azon felhasználók részére, akiket kereskedőjük vagy egyetemes szolgáltatójuk valamilyen okból nem képes ellátni.

Törvényi háttér                       

2008. évi XL. törvény a földgázellátásról.

19/2009 (I.30.) Kormányrendelet a földgázellátásról szóló törvény végrehajtásáról

289/2007 (X.31.) Kormányrendelet a lakossági vezetékes gázfogyasztás és távhő felhasználás szociális támogatásáról, amelyet a 137/2009 (VI.26.) Kormányrendelettel módosítottak

28/2009 (VI.25.) KHEM rendelet a földgázpiac egyetemes szolgáltatásához kapcsolódó árszabások megállapításáról, amelyet 2009. július 20-án kiadott határozatával módosított a Magyar Energia Hivatal

27/2009. (VI.25) KHEM rendelet a földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény szerinti közüzemi nagykereskedelmi engedélyesnél felmerült bevételi hiány megtérítésének részletes szabályai